Metró, ma, Herczog Mária szociológus véleménye a buktatásról:
"A bukás a pedagógus kudarca, nem pedig a gyermeké vagy a szülőé..."
Az éles szemű megfigyelés híven tükrözi a szociológus asszony pedagógiai pályán eltöltött éveinek számát és abból szerzett tapasztalatai mélységét.
Mindkettő egyaránt nulla.
Ha a gyermeknek esze ágában sincs figyelni az órán, ha a tisztelt szülő tesz arra, hogy hogyan tanul a gyermeke - ámde az elmarasztalást készen áll bármikor leverni a pedagóguson - ha a tanárok kezéből mind a fegyelmezés mind pedig az ösztönzés eszközeit, szívós, kitartó munkával, egymás után veszik el, akkor ez mind-mind a pedagógus hibája?
Mégis, ezek után mivel hasson a gyermekre, netán a szülőre, a pedagógus? A személyisége varázsával? Az ennyire varázsos, karizmatikus személyiségek igen ritkák, a tanári pályára tömegesen átcsábítani őket csak megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsüléssel, testi épségük garantálásának törvénybe iktatásával lehetne - ennek hiánya viszont, érthetetlen módon (bár egy szociológus igazán érthetné), a legkarizmatikusabb napkeleti bölcs személyes varázsát is aláássa; a jelenlegi körülmények között magától adódik a logikus következtetés, hogy csak a hülye megy pedagógusnak, tehát a pedagógus hülye. :(
Arra az esetre pedig, hogy netán a gyermek értelmi képességei önmagában teszik szükségessé, hogy az alapismereteken még egyszer átrágja magát, még ki sem tértem. Ilyesmit ma már fel sem merünk tételezni, ami, például, a nyolcadik kerületi pedagógusok körében egyszerü önvédelmi fogásnak tekinthető.
Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye. Még a szociológiai környezettanulmánnyal együtt sem. Vagy, hogy stílszerű legyek: Ha kétszer kettő nem egyenlő öttel, nem az egyenlőségjel a hülye, akkor sem, ha a ketteseknek nehéz gyermekkoruk volt.
A teljes igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a szociológus asszony cikkének TÖBBI részében nem kevés igazság van. Na de ezt rákenni a pedagógusra... enyhén szólva is szűklátókörűség és még ezzel együtt is igazságtalanság.
