Tudom, hogy a blog az utóbbi időben eltolódott "magyarkodó" irányba, de nem tehetek róla: a legtöbb hülyeség, csúsztatás avagy szándékos torzítás ebben a témában lát napvilágot; pedig az utóbbi időben már nem is írok ki mindent, amit lehetne.
A mai Metropolban azonban megint megjelent egy olvasói levél, amit, akárhogy is próbálom, nem bírok szó nélkül hagyni.

"...nekünk ajnározni, kényeztetni kellene a nemzetiségeinket, egyebek közt így is csillapítva a környező államokban dívó magyarellenességet."

TALÁN NEM ÉPP EZT TESSZÜK?

Nézzünk csak sorjában pár dolgot, amit, az önmagát magyarnak valló levélíró ennek ellenére sem tud:

1., A nemzetiségek megbecsülése, "kényeztetése" Magyarországon, Szent István óta (gyk.: vagyis ezer éve) szinte törvényerejű hagyomány. Az erre vonatkozó intelem Szent Istvánnak Imre herceghez írott intelmeiben olvasható, amit a magyar hagyomány az ország első - ha nem is jogi értelemben vett - alkotmányának tekint.

2., Mielőtt valaki azt állítaná, hogy NEM becsüljük meg a nemzetiségeinket, javaslom, nézze meg, hogyan bánunk velük a környező országokhoz képest. Hallott már nálunk olyasmiről, hogy rendszeresen vertük volna a szerbeket? Hogy az alkotmányunkra való hivatkozással akarjuk betiltani a szlovák anyanyelvi oktatást? Hogy diáklányokat vertek volna nálunk a nyílt utcán, mert nem magyarul beszélt? Hogy közvetlenül választások előtt átrendezzük a választókörzeteinket, hogy szlovák többségű jelölt ne juthasson tovább? Hogy "területrendezésre" hivatkozva román falvak százait tesszük földdel egyenlővé? De a negatív példák helyett vehetünk pozitívat is: melyik nemzetiség gyakorol Magyarországon kevesebb jogot, mint, teszem azt, Ausztriában a magyar?

3., Különös figyelmébe ajánlanám a levélírónak a Magyar Királyság viselkedését az elmúlt századokban Horvátországgal szemben. Ha tanulmányozta a kérdést, bökjön rá a térképen arra az országra, amelyik ehhez csak megközelítően széles körű autonómiát biztosított valaha csak egyetlen nemzetiségnek is. (Oké, belátom, ez akkor volt, nem most van, érvként nem az igazi.)

4. A környező országok magyarellenessége a magyarországi nemzetiségekkel való bánásmóddal SEMMIFÉLE KAPCSOLATBAN NINCS! A fentiek szerint nem is lehet, de ezen túl, soha, egyetlen magyarellenes megnyilvánulásban sem hangzott el, hogy azért utálnák a magyarokat, mert ígymegúgy bánnak a nemzetiségeikkel - az egyetlen érv, ami ilyenkor elhangzik, az csak annyi, hogy "mert magyar". (Intelligencia, óh!)


Egy másik, enyhén szólva is megdöbbentő mondat:
"A tiszta ˝vereckei˝ vérvonal már évszázadok óta nem létezik - szerencsénkre!"

A mondat első felével nincs mit vitatkozni. Tény. A magam családfájában is van mindenféle náció. De az, hogy ez "szerencse" - ez hányingerkeltő mocsokság. Szerencse, hogy egy nép tiszta, eredeti vérvonala eltűnt? Ezt a magyarokról le lehet írni? Mert, teszem azt, ha Franciaországban kijelenteném, hogy "milyen szerencse, hogy a gallok már kihaltak!" (holott nem is a gallok a franciák voltaképpeni ősei, hanem a frankok), netán Angliában, hogy "milyen szerencse, hogy a tiszta szász vérvonal már nem létezik!", alighanem azonnal rasszistának neveznének, mégpedig teljes joggal. Ez ugyanis színtiszta rasszizmus, a legszomorúbb azonban az, hogy egy ember a saját nemzetével szemben kirekesztő és rasszista. (A cikkíró magyarnak vallja magát, amit el kell fogadom.)


A teljesség kedvéért azt is le kell írnom, hogy ugyane cikkben olyan mondatok is vannak, amikkel mélységesen egyetértek. Íme:
"Szerintem egyrészt van az országon belül élők, a magyar állampolgárok együttese, mint politikai nemzet, másrészt pedig van a nyelvükben, szokásaikban, kultúrájukban itthon és külhonban élők tábora, mint etnikai nemzet." (Kiemelés tőlem.)
Bár a mondat második fele nyelvtanilag kissé bizarr, de érteni lehet, hogy az írója mit akart vele mondani, azzal pedig egyetértek, kiegészítve annyival, hogy az etnikai nemzethez tartozóknak veszem a magam részéről mindazokat, akik a felsoroltaknak tán nem tesznek maradéktalanul eleget, DE önmagukat szívvel-lélekkel ehhez az etnikumhoz tartozónak vallják. (Ha máshonnan nem, hát az irodalmunkból ismeretesek olyan esetek, mikor a hódoltság korában itt letelepedett törökök már magyarnak vallották magukat.)

Azonban a cikk így folytatódik:
"Az egyiket a másik rovására preferálni hiba, dőreség."
Ez viszont nem igaz. Tudomásul kell venni, hogy Európában az államok - nemzetállamok.  (Igen, kisebbségeket is tartalmazók, de alapvetően nemzetállamok.) Ahol ezt erőszakkal akarták felülbírálni, ott igen szomorú következményekkel kellett később szembesülni: Csehszlovákia felbomlása még hagyján, de a véres Jugoszláv polgárháború is emiatt tört ki. (Ahol pedig ez az állapot - Trianon óta - még fennmaradt... nos, ezt fentebb már voltaképpen leírtam.) Ugyanakkor, ha eltűnik a magyar, mint "etnikai nemzet", akkor el fog tűnni a magyar, mint "politikai nemzet", egyszerűen azért, mert okafogyottá válik. Nincs olyan etnikai nemzet, amely egy fiktív politikai nemzethez akarna tartozni, ha van saját politikai nemzete is; ennek feltételezése ugyanolyan utópiszikus álmodozás, mint a munkásöntudatra épített gazdaságpolitika. Ennek okán minden politikai nemzetnek - ha egyáltalán fenn AKAR maradni - kutya kötelessége kiemelt gondot fordítani a saját etnikai nemzete gondozására, fennmaradására (anélkül, hogy ezzel más etnikumokat hátrányos helyzetbe hozna).
Ezt minden MÁS európai országban így is teszik.

Végül, a cikk utolsó mondata:
"Mi büszkén magyaroknak valljuk magunkat, de ismerjük és tiszteljük más nációk kultúráját is. Ez a korszerű, célravezető út"
Teljesen igaz. Két apróság:
1.: Ami ebből ma még Magyarországon némileg hiányzik, az nem a más nációk kultúrájának tisztelete, hanem a büszkén vállalt magyarság.
2.: No meg a SAJÁT kultúránk ismerete és tisztelete. Csak ez a téma megérne egy újabb bejegyzést.... (Csak egy momentum: iskoláinkban a saját írásunkat nem tanítják, holott egyedülálló, a magyar beszédet minden időben tökéletesen visszaadta - szemben a latin betűs írással, ami elég sok zavart okozott ebben -, vitathatatlanul "hungarikum", tehát nemzeti kincsként kéne kezelni - és tanítani. Akárcsak - meglehetősen töredékesen fennmaradt - nemzeti mondáinkat, legendáinkat, etc...)

u.i.: Magyarsággal kapcsolatos poszt nem lesz több, mert már én is sokallom. Ez a téma manapság amúgy is kimeríthetetlen, gondolatébresztőnek meg legyen elég ennyi.