Kedvenc reklámaim egyike az a gyöngyszem-sorozat, amely rávilágít, milyen rettetnetes károkat okoz a gyermeklélekben a TV. A közölt mondanivaló egyértelmű - a gyermek a sugárzott műsorokból olyan magatartásmintákat vehet át, amelyeket jó lenne, ha egyáltalán nem alkalmazna!
Milyen bölcs tanács. Tényleg, jobb, ha egyáltalán nem is lát ilyen műsorokat.
De akkor mi a kettőbehasított sárga fenéért sugározzák ezeket...?
Csípőböl sorolhatom, milyen válaszokat lehetne kapni erre a kérdésre. Mert van rá fizetőképes kereslet. Mert kell a szórakozás az embereknek. Mert más egy gyerek zsenge lelke és más egy felnőtté. Mert ezt nézik.
Hát, akkor vegyük csak sorra ezeket az érvként feltüntetett mocskos hazugságokat.
"Más a gyermek lelke..." - Aha, persze. A gyerek fogékony, átveszi, amit lát. A felnőtt okos, és tudja, hogy nem szabad átvenni. Magyarán: neki nem árt. Bizonyára éppen úgy nem, ahogy nem árt neki az alkohol meg a cigaretta sem, nem is beszélve keményebb drogokról. Illetve, persze árt, de az okos felnőtt tudja, hogy mértékkel kell az ilyet fogyasztani. Ezért ismeretlen fogalom az egész művelt nyugati világban az elvonókúra meg a detoxikáló, nemde? Okos felnőtt azt is tudja, hogy milyen magatartásformáktól kell őrizkednie, még ha közvetlenül maga előtt is látja ezeket. Ezért értelmezhetetlen szóösszetétel Európában a futballhuliganizmus, az utcai bandaháborúkról nem is beszélve. Éppígy a TV-ben láttottak is csak a gyermeknek ártanak, remélem, ez most már mindenkinek világos.
"Ezt nézik..." - Ezt honnan tudják? Tudom, az adóteljesítményből következtetni lehet az egyes műsorok nézettségére, de soha, sehol nem láttam olyan grafikont, kimutatást, statisztikát, ami szerint a TV-nézők kiugróan magas hányada pornót, horrort, erőszakos filmeket, egyéb mocskot volna hajlandó nézni és semmi mást, és hozzájuk képest elenyészően kevesen lennének azok, akik ismeretterjesztő, tudományos vagy kultúrális műsorokat igényelnének.
"Ezt akarják..." - Ezzel a felkiáltással lesöpörhetnénk az élelmiszer-polcokról a kenyeret és a helyébe rakhatnánk marihuánát vagy kokaint. Rögvest kiderülne, hogy valójában csak ezt akarják venni az emberek, a kenyér csak azért kellett nekik, mert nem volt helyette drog. Amúgy pedig, emlékeim szerint, a '90-es évek előtt, mikor a műsorok összetételi aránya még merőben más képet mutatott, mint manapság, senki nem hőbörgött azért, mert, mondjuk, túl magas volt a színházi előadások közvetítésének aránya a médiákban. Ahogy a kenyér ellen se tüntet senki manapság.
Olyan apróságokról, mint hogy a józan ész szerint azért léteznek a médiákat felügyelő szervek, hogy azok ne csak kiszolgálják az emberek igényeit, mint kocsmáros az idült alkoholistákét, hanem netán alakítsák is azokat, netán olyan irányba, hogy általános értékké váljon a kultúra, a türelem, a tolerancia, az erkölcs meg hasonló ostobaságok, már szót se merek ejteni. A jelenlegi felügyelet csak arra jó, hogy biztosítsa az épp a felsoroltak ELLEN ható - és nyilvánvalóan ellenük ható - műsorszórást. Az eredmény: a társadalom lezüllése, széthullása. Ez, persze, növeli az egyén kontrollálhatóságát, egy határon túl azonban már az üzletnek is árt. Ujjujj, valamit tenni kell! Huh, akkor gyorsan, reklám: "Ne a TV nevelje..." Ez is van olyan hatékony és olyan őszinte, mint a cigarettásdobozon a figyelmeztető felirat, vagy mint dohánygyártó cégek dohányzásellenes kampányai.
Valamikor, nagyon régen, tanári pályájára készülő nagyapám ez elsők között volt, akik láthatták a televízió laboratóriumi prototípusainak egyikét. Ő még "távolbalátó készüléknek" nevezte. Teljesen fellelkesült tőle: Micsoda lehetőségek az ismeretterjesztés, a kultúra, a kommunikáció, az oktatás - és a nevelés terén! Mondom, tanár volt... becsületes és idealista.
