HTML

Rövidzárlat

"Ne győzködd az agyadat!
A hiba a valóságban van!"

"Nohát, kimondhatom? Kimondom, mert különben
- ha nyílt nem lehetek - szétdurranok dühömben..."
/Moliere: Tudós nők. Illyés Gyula fordítása/

Mellesleg pedig megszületik egy alternatív irrealitás.

Friss topikok

Linkblog

2010.03.16. 11:52 irredenta vipera

Baloldali szalámipolitika - az elfelejtett történelem

 "Aki nem tanul történelmet, arra ítéli önmagát, hogy újra elkövesse ugyanazokat a hibákat."

Okos mondás, a történelmen való okulás ugyanis nem más, mint tanulni mások hibáiból, kvázi, mintha okos emberek lennénk.

Nézzünk egy tanulságos esetet a viszonylag közeli múltból. Amint az talán még úgy-ahogy köztudott, Magyarországon a II. világháború után a baloldal nem volt túl népszerű. Olyannyira nem, hogy esélye sem volt a Kisgazdapárttal szemben. Hogy az - akkor még - demokratikus berendezkedésből adódó hátrányát leküzdje, a baloldal ekkor elővette a nevéhez elválaszthatatlanul hozzáforrott "szalámipolitikát": a Párt megbízható emberei beléptek az "ellenséges" pártokba, majd belülről szétbomlasztották azokat.

Ocsmány húzás, de eredményes.

Mit tanulhatunk mi ebből...? Nos, azt, hogy talán nem igazán érdemes olyan pártra szavaznunk, amelyik attól duzzadt fel hirtelen, hogy volt MSZP-tagok lépnek be hozzá. Ha mást nem ér el ezzel az MSZP, csak azt, hogy erősíti ennek a pártnak a szavazótáborát, az már nyereség neki! Ezzel ugyanis elveszik azt az esélyt a Fidesztől, hogy kétharmados többsége legyen a Parlamentben, vagyis valóban érdemi változásokat vihessen véghez. Csak egy példa: kétharmados többség kellene a képviselők mentelmi jogának felfüggesztéséhez, ha azok köztörvényes bűncselekményt követnek el. Ha ezt nem tudják elérni, sok embernek már megérte... 

Mellesleg elég furcsa, hogy ezt a bizonyos pártot az MSZP valahogy nem nagyon szidja. Nincs baja vele, esetleg egyszer-egyszer kiejt a száján egy mértéktartó ejnyebejnyét, de ezen túl az elnéző lagymatagság jellemzi a hozzáállását. Szóval - ellentétben a Fidesszel - nem határolódik el tőle - baloldali létére sem! - , holott a - még - általa irányított média rendszeresen nyilvánítja fasisztának! Vajon miért...? (Továbbá vajon miért vette védelmébe a Bivalysárcserepesi N. vállalkozó urat ez párt? N. úr önkényes területfoglaló - kicsinyelte a kacsalábú palotácskája körül a telkét, hát körbekerített még egy darabocska földet, lezárve ezzel egy közutat is. Jajdejobboldali pártunk áperte kijelentette, hogy ez rágalom. A Bivalysárcserepesiek meg caplathatnak a kertek alatt... amíg engedik nekik.)

 

Szólj hozzá!

2010.03.11. 22:03 irredenta vipera

Az összeesküvés-elmélet: paranoia?

Ehhez nincs mit hozzátenni:

http://www.evamagazin.hu/forum/2361_a_massag_elfogadhatode_nem_kovetendo_nevelesi_cel.html 

Igen, tudom, ez EGY ember következtetése.

Nos, akkor tessék megcáfolni.

Nem megy? Akkor pedig nem az a paranoiás, aki NEM "hisz" az összeesküvés-elméletben, hanem az, aki foggal-körömmel (ámde agy nélkül) ragaszkodik ahhoz, hogy nem igaz!

 

Szólj hozzá!

2010.03.08. 22:17 irredenta vipera

Rövidzárlat reloaded

Bevezető, avagy a cefet életbe! - hogy úriember maradjak...

Kész, vége, eddig bírtam! Eddig bírtam, hogy saját idegrendszerem épségének érdekben ne foglalkozzak azokkal a dolgokkal, amik miatt eredetileg elindítottam ezt a blogot. Hiába, foglalkoznak velem ők! Muszáj írnom róluk... :( ("...kimondom, különben...")

Ami most jön az CSAK A MAI (2010.03.07.) termés!

 

A választópolgár...

Utolsó lehelletéig demokrata barátom mesélte a sztorit, immáron utolsó lehelletével, mert az élmény hatása alatt újjászületni kényszerült.

"Kedves, aranyos, jószívű, nyolc általánost és négy gimnáziumot végzett, érettségizett évfolyamtársam kijelentette ma nekem, hogy szerinte a hangnak igenis terjednie kell a világűrben. Mondom, nemár, hát az épp azért ˝űr˝, mert nincs benne anyag, ami a hangot továbbítaná. Ő meg, elnéző mosollyal: Ó, dehogynem, hát már tudjuk, hogy ott van a ˝sötét anyag˝, abban keringenek a bolygók! De ez még nem elég: arról is megpróbál meggyőzni, hogy a fában, vasban NEM terjed a hang! Mert az csak a levegőben terjed. Meg persze a sötét anyagban... De Vipi, most gondold el, hát akkor kiknek is van választójoga...?"

Azóta diktatúrát akar.

 

...és akit megválaszthat.

1989: Az ország adósságállománya:  12 milliárd dollár.

2010: Az ország adósságállománya: 270 milliár dollár.

Ezt a teljesítményt NEM, illetve NEM CSAK az utolsó 8 év alatt hozták össze. 

De az is naív, aki azt hiszi, hogy - bárki is legyen hatalmon - a kormányzó hatalom mögött nem áll még nála is nagyobb hatalom (van néhány), aki megmondja, hogy voltaképpen mi merre hány lépés... Abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán felvettünk-e ennyi hitelt?!

Mindegy, kire szavazol. "Csak bátorítod őket."

 

Ami ellen mégis jó lenne szavazni, illetve egy darabkája: Törvénykezés itt és most.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény minden européer bíróságon: BIZONYÍTÉK.

Zsanett-ügyben felkértek egy igazságügyi orvosszakértőt, ugyan mondaná meg, hogy Zsanettet megerőszakolták-e. A szakértő vizsgálódott, többek között olyan tesztekkel, amiket élő ember nem verhet át, direkt úgy vannak megcsinálva, direkt azért, hogy az igazságot lehessen velük kideríteni. Az eredmény: Igen, megerőszakolták.

A bíróság ezt a véleményt egyszerűen félresöpörte. Aztán felkért egy másik szakértőt. Az eredmény ugyanaz.

Ezek után az ítélet: A vádlottak felmentése, "BIZONYÍTOTTSÁG HIÁNYÁBAN!" 

Holott bizonyítlék van. Maga a bíróság állíttatta elő! Kétszer is!

Plusz Zsanett kifizetheti a perköltséget - már maga ez is justizmord! Az ítélet ugyanis nem azt mondja, hogy a vád hamis, nem azt, hogy BEBIZONYOSODOTT a vádlottak ÁRTATLANSÁGA, hanem azt, hogy NEM BIZONYOSODOTT BE, hogy BŰNÖSEK! Akkor miért is ítélik lényegében pénzbüntetésre Zsanettet...?

De azért vannak még becsületes emberek is, még ha ez sovány vigasz is nekünk, akik ebben a "jogbiztonságban" élünk: A két szakértő közül az egyik visszaadta az igazságügyi orvosszakértői jogosítványát. 

(Szívesen közölnék még pár részletet, de nem tehetem; a forrásomnak esetleg baja lehetne belőle...)

 

Történelmi adalék:

1939: Szlovákiában új kormány alakul. (Tessék utána nézni, hogy milyen. Aztán meg annak, hogy olyan kormány Magyarországon mikor alakult.)

1939-1944: A szlovákiai zsidók tömegesen menekülnek Magyarországra. De nem csak Szlovákiából, hanem Lengyelországból és mindenhonnan, ahol fenyegetve érzik magukat. Vajh' miért pont ide - tán lemmingeknek képzelték magukat? Aligha. Hanem...?

1944: Magyarország német MEGSZÁLLÁS alá kerül. (Kérném FELFOGNI végre: Nem baráti segítségnyújtás történt! Senki nem kérte őket, hogy jöjjenek ide! MEGSZÁLLT minket egy ELLENSÉGES hadsereg!)

Kérdésem: Akkor mi miért "kell", hogy bocsánatot kérjünk, újra és újra a zsidóktól? (Ha ugyan tőlük...) Tán mert befogadtuk őket, ameddig egyáltalán ez lehetséges volt...? 

(Félremagyarázás ne essék: nem a zsidó vallásúakkal van bajom, hanem azokkal a nemzetek és vallások feletti érdekcsoportokkal, akiknek jó ürügy ez is, hogy pénzügyileg és erkölcsileg alárendelt állapotban tartsák az országot.)

 

Mára ennyi.

 

Szólj hozzá!

2009.11.02. 13:30 irredenta vipera

Alternatív történelem, nagy vonalakban.

 

   A Római Birodalom szétesése után Európa apróbb-nagyobb királyságok és fejedelemségek marakodásának színterévé válik. Ezeket nemrég még barbár-pogány törzsek és a R.B. ottragadt lakói, helytartói hozták létre, így a keresztény kultúra csak ott marad fenn - úgy-ahogy - ahol, elszigeteltsége révén, az általánossá vált káosz nincs jelen: A brit szigeteken. Ott is csak a kelták lakta területeken, mivel másutt a britek, skótok, írek, walesiek csatároznak egymással állandó jelleggel. Az 500-as évek derekára az állandó háborúk kifulladnak, ekkor indulnak el a kelta szerzetesek térítő útjaikra, és viszik magukkal azt az írásrendszert, ami - ellentétben a latinnal - valamennyi nép hangzókészletét majdnem maradéktalanul lefedve, egész Európában elterjed. A 800-as évek elejére már újjáalakul és megerősödik a Római Egyház, egész Európában általános a kereszténység. Ennek köszönhetően a 895-ben beözönlő magyarok nem jutnak tovább a Kárpát-medencénél; ott azonban nagyon is megállnak. Géza fejedelem halála után fia, Vajk, felveszi a kereszténységet és Magyarországot is keresztény országgá akarja tenni, úgy vélvén, hogy országa nem állhat ellen sokáig Európának. Bölcs Koppány azonban világosan látja, hogy a kereszténység átvétele Magyarország fegyveres harc nélküli átengedését jelentené a nyugati hatalmi törekvéseknek, ezért fellázad a - "németszívűnek" is nevezett - Vajk ellen, legyőzi, és megalapítja a máig létező Magyar Kánságot.

   Németszívű Vajk azonban nem járt teljesen helytelen úton, mikor az országot az állandó hadakozástól féltette: A következő 400 évben a Magyar Kánság állandó élethalálharcot vív Nyugat-Európával. Ennek a folyamatos készenlétnek köszönhető, hogy 1241-ben sikerül feltartóztatniuk a tatár áradatot. Bár ez a győzelem pillanatnyi volt csupán, a Nagykán halála miatt a tatár csapatok visszavonulnak, így a Magyar Kánság nem jut a tőle keletebbre fekvő országok sorsára. Lengyelország népessége azonban nagyon is megritkul. A magyarok ekkor, hogy Németország meg ne előzze őket, elfoglalják Lengyelországot, így megakadályozva, hogy Németország jókora határrészen támadhassa a Magyar Kánságot. A két ország ekkortól folytat közös külpolitikát, dacára a vallási különbözőségeknek; valójában, persze, Lengyelország a Magyar Kánság többé-kevésbé autonóm részévé válik.

   Hadakozó Mátyás ideje alatt azonban az ország déli részéig merészkedik az Ottomán Birodalom. Mátyás látja, hogy Európa és az ottománok ellen egyszerre sikeres hadat viselni nem tud; az emlékezetes Rigómezei csatában jelentős veszteségek árán is csak megállítani tudja az ellenséget, visszavetni nem. Halála után Báthory erdély kán kerül az ország trónjára, aki felismeri, hogy a Magyar Kánságnak vagy az Ottomán Birodalommal, vagy Európával kell kiegyeznie. Érthető, hogy az évszázados ellenség barátságára nem bízza magát, és az Ottomán Birodalommal kezd tárgyalásokat. Ennek eredménye, hogy a Magyar Kánság névleg az Ottomán Birodalom része lett, de teljes autonómiát élvez. Báthory Kán még arra is hajlandó volt, Lengyelország megtartása érdekében, hogy harci segítséget nyújtson az európai ottomán hódításokhoz, anélkül, hogy a meghódított részekre bármiféle igényt tartott volna. Így Lengyelország - a Magyar Kánság védnöksége alatt - a mai napig megtarthatta archaikus keresztény vallását.

   Néhány száz év viszonylagos stabilizáció után ismét destibilizáció jön. Az Ottomán Birodalom meggyengült, nem kis részben az új vallás miatt, ami a svájci emírségben üti fel a fejét: e szerint - az utóbb rétomuszlimnak elnevezett - vallás szerint Jézus is próféta, amit addig ugyan a muszlim vallás se tagadott, de Mohamed is megváltó, amit viszont sem a keresztény, sem a muszlim vallási vezetők nem fogadtak el. Mivel mindkét részről üldözték, mi sem természetesebb, hogy futótűzszerű gyorsasággal terjedt el, minden társadalmi rétegben. Száz év sem kellett hozzá, és az európai emírségek kimondták  - részben vallási alapú - elszakadásukat az Ottomán Birodalomtól; persze, ahhoz, hogy ezt megtehessék a még mindig számottevő birodalommal szemben, egységesen kellett fellépniük, így egyúttal az Egyesült Európai Emírségek is létrejött. Mivel évszázadokon át a Bolgár Emírségből irányították Európát, az Emírségek székhelye is ez lett, továbbá közigazgatási nyelvként is a bolgár - majd később, megreformált változatában az újbolgár - maradt használatban. Az Autonóm Magyar Kánság vallása továbbra is jellemzően a "magyar vallásként" emlegetett hit, míg Lengyelország, a brit szigeteken kívül, az egyetlen Európában, ahol fenmaradt az ortodox kereszténység.

 

 

8 komment

2009.10.30. 22:09 irredenta vipera

Alternatív valóság, avagy hogyan vált az ember intelligenssé?

Miután elegem lett a realitásból, úgy döntöttem, hogy a blogot egy alternatív irrealitás kialakulásának szentelem. Két sosem látott ismerősömmel, mooneye-jal és tetrával, hozzáláttunk felderíteni, hogy miként vált az ember intelligenssé (most tekintsünk el attól, hogy ha a morált az intelligencia részének tekintjük, akkor a cro-magnoni ősember is intelligensebb lehetett nálunk). Az áldozatos ámde szigorúan fiktív kutatómunka eredményei, terveim szerint, a továbbiakban ezeken az oldalakon, bejegyzések formájában rögzülnek. Hál'Istennek a blog eddigi látogatottsága nem indokolja a félelmet, hogy a részletek még azelőtt kiszivárognának, melőtt elnyernénk eredményeinkkel a Nobel-díjat.

Az eddigi eredmények íme itt:

http://unsigned.freeblog.hu/archives/2009/10/22/Bestiarium_-_Csompogo/

 

1 komment

2009.10.30. 21:59 irredenta vipera

Utolsó bejegyzés

 - legalábbis ebben a témakörben -

 

Csak röviden,m ielőtt írás közben elmenne az életkedvem:

Szlovákiában büntetés vár egy emberre, mert nyilvánosan az anyanyelvét használta. Ez nyilvánvaló diktatúra, a legmocskosabb fajtából; kérdem én, az európai joggyakorlat, jogállamiság és egyebek hol használnak hasonló törvényeket? Sehol, de semmi gond, Szlovákia felmentést kap az EU-tól, az emberi jogok gyakorlása alól. Csak azt nem értem, miért nem tapsolnak is hozzá...?

Ellenpontként, akit érdekel, nézzen utána a finn nyelvtörvényeknek. Finnország az alkotmányában és a törvényeiben deklaráltan _kétnyelvű_ ország: finn és svéd. Köztisztviselő csak az lehet, aki mindkét nyelvből vizsgát tesz. A feliratok kétnyelvűek, bárki szabadon használhatja bármelyik nyelvet, a hivatalos ügyei intézésekor is. Találós kérdés: Hány százalék Finnországban a svéd anyanyelvűek aránya? 40%?  Nem. 20%? Nem. Írd és mondd: HAT SZÁZALÉK! 

Ezek után Szlovákia helyezze magasra (értsd: a megfelelő helyen) a nyelvtörvényeit!

 

Szólj hozzá!

2009.10.07. 12:36 irredenta vipera

Célravezető, építő kritika

Metropol, ma:

 

"Ki írta ezt a költségvetést, Jan Slota vagy Simon Peresz? - mondta Szegedi Csanád"

Barom.

A költségvetés magáért beszél: nem kell zsidózni ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen, hogy ha nem katasztrófa szülte, akkor katasztrófát fog szülni. Zsidózással-szlovákozással pedig a képviselő úr semmit nem tesz ellene érdemben. Sőt azon kívül sem. Persze, ha a pártját akarja megutáltatni, akkor egész jó úton jár.

Szólj hozzá!

2009.10.07. 12:23 irredenta vipera

Erkölcsi magasságok

http://index.hu/belfold/2009/10/07/gyermeketkeztetes/

Ezek szerint a kormány mégsem akarja gyermekéheztetéssel megoldani a gazdasági válságot.

Legalábbis úgy néz ki. Egyenlőre.

 

 

Szólj hozzá!

2009.10.02. 09:12 irredenta vipera

Civilizáció és kultúra

Ez a két jelenség időnként egymást átfedve is megjelenik, azonban nem azonos egymással. A legelemibb különbség:

Civilizáció az, ahol az embernek ára van. Kultúra az, ahol értéke.

Minden más már levezethető ebből az egyből.

 

(Eredeti formájában kb. így jelent meg a Metropolban:"...manapság az embernek ára van, értéke nincs..." - ezt vittem picit tovább.)

Szólj hozzá!

2009.09.30. 09:27 irredenta vipera

Egy kis vidámság (de tényleg...)

http://qdb.hu/12627

Ez reményt keltő. A magyar oktatás még mindig toronymagas színvonalat produkál, még Nagy-Britanniához képest is. :)

 

Szólj hozzá!

2009.09.29. 09:08 irredenta vipera

Filozófiai mélyenszántás a nyelvtörvény kapcsán


Az, hogy egy kisebbség tagjai egymás között használhatják-e az anyanyelvüket, anélkül, hogy ezt tövényekkel korlátoznák - azaz szabadon, a nyelvnek megfelelően - nem két ország közti "belügy", sőt, nem is belügy, akkor sem, ha egyetlen állam határai között merül fel, hanem alapvető emberi jogokat, a demokrácia legelemibb lényegét érintő kérdés. Ebben a kérdésben véleményt mondani, állást foglalni, a demokratikus EU-nak nem egyszerűen kutya kötelessége, hanem a puszta létét igazoló tette lett volna. Egyszerűen azért, mert az ilyen és ehhez hasonló emberi értékeken, jogon és morálon alapszik.

Elméletileg.

Gyakorlatilag viszont azzal, hogy ezt nem tette meg, megtagadta ezeket az alapokat; pontosabban egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy ilyen alapjai valójában nincsenek.
Tehát ha ezekre hivatkozik, az csak puszta máz, hazugság, elkendőzése a valódi érdekeinek. Mik lehetnek ezek az érdekek? A válasz kézenfekvő: a gazdaság, magyarán: a pénz.

Emlékezzünk csak vissza: Ruandában nem volt olaj. Csecsenföldön sem. Az ENSZ-től, EU-tól nem tellett több erőtlen ejnyebejnyéknél. A délszláv háborún is jóformán csak sopánkodni tudtak. (Mint utóbb megjelent pár elemzésben: az újjáépítés viszont jó üzlet lehet!)

Az államközi szervezeteknek tehát egyetlen mércéje, célja, istene van: a pénz. Moráljuk nincs. Ezt az értékrendet közvetítik az emberek felé: "Man for man" helyett "man for money." Ezen az alapon azonban állam, kultúra, civilizáció nem maradhat fenn, mivel ezek eredeti célja az összefogás, egymás segítése volt (valamikor...), nem az emberek egymást felzabáló sakálokká aljasítása. (Persze, utóbbi esetben sokkal kontrollálhatóbbak, de a puszta hatalom nem önfenntartó rendszer, lásd pl.: Adolf Hitler, Mussolini, Sztálin...)

Az ilyen szervezetek már csak az emberek életösztöne miatt is előbb-utóbb szétrohadnak, az ugyanis, hosszú távon, a tradícionális morális értékek felé hajtja őket, amelyek alapvetően azonosak voltak minden életképesnek tekinthető kultúrában és társadalomban, s amelyek mellett az EU - és más szervezetek - nem először nem állnak ki, még gesztus szinten sem.

 

Szólj hozzá!

2009.09.28. 14:39 irredenta vipera

Két állítás egy lapon

Konkrétan a Metropolban.

 

Az egyik: Pénzügyminiszterünk kijelenti, hogy a kórházak 25 milliárdjára nincs szabad forrás.

A másik: Miniszterelnökünk kijelenti, hogy a 100 milliárd forintba kerülő szegedi "szuperlézer" építésére az állam 100%-os garanciát vállal. Tehát, HA nem fizetné a költésgeket az, akinek fizetnie kéne, AKKOR az állam fizet helyette. Azaz: VAN 100 milliárd forint a kasszában, ami, ha kell, elővehető.

Emberéletekre - ezek szerint - nem kell.

(Csak mellékesen: érdekelne, hogy melyik külföldi ország vállalt már 100%-os garanciát egy magyar befektetésre...)

 

Szólj hozzá!

2009.09.27. 21:23 irredenta vipera

Rendszerváltás, ahogy én látom

Jóval a rendszerváltás előtt születtem, a rendszerváltáskor már bőven szavazójogosult voltam, láttam, miből lett és mivé lett, tehát van mi alapján véleményt mondanom; benne éltem mindkét felében.

Szóval, röviden: A rendszer haszonélvezői rájöttek, hogy bár a szocializmusban sokat lehet lopni, de nem lehet ellopni mindent - ahhoz már ki kell venni a vagyont az állam kezéből, mert csak így lehet ellenőrizhetetlenné tenni, elpasszolni, pénzzé tenni. Tehát meg kell szüntetni a szocializmust, kapitalizmust kell csinálni és privatizálni.

És lőn...

 

 

Szólj hozzá!

2009.09.27. 15:44 irredenta vipera

Vádolom!

Vádolom a kormányt nyereségvágyból elkövetett, előre megfontolt emberöléssel!
(Mivel jogász nem vagyok, tehát csak "magánemberileg", nem jogi értelemben "csak"(!) erkölcsileg)

Indokaim a következők:
Mint tudjuk, a kórházak jelenleg a puszta működésükhöz kérnek 25 milliárd forintot a költségvetéstől. Jól értsük meg: ez az összeg nem arra kellene, hogy bearanyozhassák a vezető orvosok ajtóin a kilincset, nem bársonyszékre, külföldi tanulmányútra (esetleg családostul), nem letartóztatásban lévő alkalmazottak premizálására kell, ez az összeg a kórházak puszta működőképességének fenntartásához szükséges. Hogy ez az összeg szükséges, azt pedig nem a kórházak működéséhez semmit sem értő bürokraták találták ki, hanem azokat nap mint nap működtető, a valós szükségleteket a bőrükön érző, ott dolgozó szakemberek.
A kormány - ugyanaz a kormány, amelynek "szaktárcája" a kórházak legégetőbb szükségletének az orvosi eszközök modernizálása, netán az agyonhajszolt ápolók megfelelő bérezése helyett ágyankénti páncélszekrények beszerzését tartotta, valamint pszichés betegek százait hajította az utcára -, szóval ez a nagyon hozzáértő és empatikus kormány a kért összeg egyötödét lenne hajlandó megadni.

Közbevetőleg megjegyezném, hogy bölcs szavú pénzügyminiszterünk meg is indokolja ezt: A válságban takarékoskodni kell, de a kórházak máris többet költöttek, mint tavaly! Takarékoskodni...? Mivel...? Emberéletekkel? Gyógyítani ugyanis az orvosnak felesküdött kötelessége. Miniszter úr, mit szólna, ha kedves édesanyját, netán gyermekét a kórház nem volna hajlandó megműteni, mondván, hogy azzal már többet költenének, mint tavaly...? De persze, ez nem fordulhat elő; önnel nem, mert ön és családtagjai nem ugyanabba a kórházba mennének, amelyikre mi, az ön fizetését is kitermelő átlagpolgárok, rá vagyunk szorulva.

De nézzük tovább.
A biztosítani óhajtott 5 milliárd forint arra is alig elég, hogy a kórházak a sürgős, életveszélyes eseteket ellássák.
Mit jelent ez...? Vegyünk egy példát: Egy egészséges, 30 év körüli fiatalembert, akit egy nap a zebrán fellök egy autó. Nem nagyon, gurul pár métert, ijedtség, pár karcolás, de feláll, nem fáj semmije, még csak nem is szédül - így orvosi vizsgálat sincs (nincs életveszélyben), hazamegy.
A megrepedt lépe miatt pedig otthon is hal meg.
Ez egy emberélet. Ha esetleg családja, felesége, gyermekei is vannak, lehet morfondírozni, hogy azokkal a továbbiakban mi lesz...
Meglehet, a példa erőltett, de lehetne ezer másikat is mondani, a lényeg: A kórházak működésének ilyen mértékű ellehetetlenítése (gyakorlatilag elsősegély-nyújtó hellyé való degradálása) TELJESEN NYILVÁNVALÓAN emberéletekbe fog kerülni; akár direkt, akár áttételes módon, de erre az okra visszavezethetően.
Ha nem történnek konkrét halálesetek, a lakosság általános egészségi állapota - megfelelő ellátás híján - akkor is romlani fog; romlani fog tehát a munkavégző képesség, a gazdaság visszaesik, az emberek tovább szegényednek... Mindezzel szemben néhány milliárd forint áll - ami ráadásul a költségvetés számára valójában még csak nem is nagy tétel! A költségvetés nem 20-30, hanem ezer miliárdos tételekkel számol...

De akkor mire jó, egy 20 milliárdos spórolás? A gazdaság nem nyer rajta számottevő mértékben, azt a keveset is csak igen rövid távon, hosszú távon mindenképpen rajtaveszt. Kinek jó akkor ez a rövid távú nyereség? Magyarán: Kinek a zsebébe vándorol...?

De akár oda vándorol, akár nem: A kormány, a költségvetés szempontjából szinte filléres hasznért, emberéleteket áldoz fel. Nem tudom feltételezni, hogy ne lennének tisztában vele, hogy ennek a lépésnek ez az ára; mégis megteszik. Ezt a lépést nem hirtelen felindulásból teszik meg - tehát előre megfontoltan: Pénzért - emberélet.

Sőt: pénzért - egy ország élete.
Tudjuk, hogy manapság tudás nélkül semmire se lehet menni. Nem lehet rendesen elhelyezkedni, pláne külföldön - de itthon sem. Tudjuk, hogy egy országnak "kiművelt emberfőkre" olyan szüksége van, mint testnek a kenyérre, mint "tavaszi zápor fűszerére a földnek." Mégis milliárdokat vonnak ki az oktatásból, a pedagógusoknak megtiltották a nevelést és az osztályzás általi ösztönzést - ennek nyilvánvaló eredménye (azon kívül, hogy szakképzett tanerő egyre kevesebb lesz, tehát kevesebbet kell nekik fizetni is) az ország hosszú távú, de biztos tönkretétele.

Nyilvánvaló? Igen, az.
Ennek ellenére megteszik.
Amivel vádolom őket, nem tétel amellett, amit előidéznek.

Update:
Egy kis számolás:
Magyarországon van cirka négymillió kereső. Átlagfizetésük - állítólag - százhúszezer forint, de vegyünk csak százat. A TB-járulék 4%. Ez évente és nagyjából 200 milliárd forint. EBBŐL ad a kormány a kórházaknak, írd és mondd, ÖT milliárdot. Persze, tudom, hogy a teljes egészségügyi büdzsé nem ennyiből áll, de mégis - ezek után érdekelne, hogy hova lesz a fennmaradó cirka 195 milliárd...? Hova?

Szólj hozzá!

2009.09.22. 11:50 irredenta vipera

Index-tudomány

Az Index "Tudomány" c. rovatában hemzsegnek a hasonló esetek, csak példaként hozom fel:

"...a mókusok vegetariánusok. Egyetlen mókus sem eszik gerincest..."

A madárfiókák meg marcipánból vannak, bizony... :(

Lehet, hogy "csak" fordítási hiba, de a hasonló esetek számát tekintve, nem kellene nagyobb felelősségérzetet tanúsítania egy széles körben ismert médiának az emberekhez általa eljutott információ minősége tárgyában? Avagy eleve a dezinformálás lenne a cél...?

 

 

Szólj hozzá!

2009.09.03. 11:36 irredenta vipera

A szlovákiai nyelvtörvény margójára

Csak egy szösszenet...

"Az nem demokrácia, ha két farkas és egy bárány megszavazza, hogy mi legyen a vacsora." /Sir Winston Churchill (ha jól emlékszem)/

Szólj hozzá!

2009.08.23. 11:53 irredenta vipera

A Jobbik két arca

1. arc: Vona Gábor

http://index.hu/belfold/2009/08/22/a_magyar_garda_megfenyegette_a_rendorseget/

Ez az ember meghibbant. Amit csinál, az burkolt háborús és polgárháborús uszítás. "Vesszen Trianon?" Amikor már a románokkal is úgy-ahogy sikerült konszolidálni a viszonyunkat, ismét az országra uszítaná az összes környező országot? Trianonnak pont annyira örül minden egyes magyar, mint Muhinak vagy Mohácsnak - és pont annyira lehet meg nem történtté tenni. Majd, esetleg, 500 év múlva...

A belföldre vonatkozó kijelentései szerint pedig, szűk értelemben a jelenlegi teljes rendőri állományt, tágabban plusz a honvédséget és kormányzati adminisztrációban tevékenykedő személyzetet börtönbe csukatná (inkluzíve APEH). Aligha tűrnék békés birkaként. Belegondolt ez az ember, hogy ennek mi lenne a következménye? Megint ölje a magyar a magyart? Ha belegondolt, és mégis mondja akkor azért elmebeteg, ha nem, akkor meg pláne. 

Vona Gábor volt kedves megmutatni nekünk, milyen a magyar Fico. 


2. arc: Szegedi Csanád

http://index.hu/belfold/2009/08/22/a_jobbik_es_a_magyar_garda_koszoruzott_a_revkomaromi_szent_istvan-szobornal/

"A Jobbik alelnöke és európai parlamenti képviselője" - úgy látszik, vagy eleve rendelkezik politikai érzékkel és józan ésszel, vagy nyitott szemmel járt Európában. Tudja, mit lehet és mit kell tenni az Európai Magyarországon. Össze kell fogni; lehet nemzeti érzésűnek lenni, sőt kell is; hiszen már Szent István is felismerte, hogy a teljes homogenitás gyengeséget okoz, és ami igaz volt egy nemzetre, az igaz egy teljes földrészre is. De, ahogy II. Erzsébet mondta: "Az igazi hazafiság nem zárja ki mások hazafiságának megértését." - tehát nem egymás ellen kell nemzetinek lenni, hanem egymást segítve, sőt, néhol egymásért is.

Ez az európai azaz kultúrált nemzetiségi érzés, viselkedés és politika.

A Vona-féle pedig kultúrálatlan, de egyben unintelligens is, elvakult, gyűlölködő, egymásra köpködő, zsigeri indulatosság. Ugyanolyan hasznára van a magyaroknak, mint Fico a szlovákoknak.

 

3 komment

2009.08.22. 15:52 irredenta vipera

Sólyom ravasz, Fico pont ellenkezőleg.

A címben finoman fogalmaztam, mert nem európai dolog áperte lehülyézni valakit, ugye.

Köztársasági elnökünket nem igazán kedvelem (most nem részletezem miért), de az a lépése, hogy nem ment Szlovákiába, jó értelemben ravasz döntés volt. Miért? Mert disztingvált úriemberként viselkedett, aki kitér a hőbörgés elől, kultúrált európai viselkedést mutatva Európa felé. Ott ugyanis az a természetes, hogy ha valaki nem kíván valakit a saját portája táján látni (bár kérdéses, mennyire van joga Ficonak a sajátjaként tekinteni Szlovákia egészére), akkor oda nem megyünk, nem provokáljuk, még ha amúgy elmebeteg is az illető. Ez még önmagában nem is olyan ravasz, de azzal együtt, amit emellett NEM tesz meg Sólyom, már igen: csak annyit mond, hogy "nem érti" a szlovák fél viselkedését, de NEM mondja - szemben a szlovák "féllel" - hogy a viselkedését provokációnak tekinti.

Mi ebben a lényeg? Hogy kontrasztot teremt a magyar és a szlovák külpolitika, sőt, a magyar és a szlovák poplitikai morál között! Lám-lám, mondhatják Brüsszelben, a magyarok úriemberek, a szlovákok (na jó, Ficoék) meg nem azok. Ez pedig ott számít (tisztességtelen vagy kiszámíthatatlan, hőbörgő emberrel/politikussal ki akarna üzletet, egyezséget kötni?), és ezt értette meg Sólyom, míg Ficoék nem érik fel aggyal; ezáltal pedig szépen kigolyózzák magukat az Unióból, még ha formálisan a tagjai is maradnak.

Ahogy a magyar mondás tartja: Saját ellenségének legjobb embere az ilyen. Amúgy senki nem akarná Szlovákiát az Unió "elmebeteg emberévé" tenni, míg Ficóék épp ezt a szívességet teszik meg a saját hazájuknak.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

2009.08.12. 15:11 irredenta vipera

No comment...

https://www.youtube.com/watch?v=L_mzaleognA&feature=player_embedded

(Csak egy kis levezetésként: Metropol címoldal, ma:"A hagyományos programokon túl idén a rendszerváltásról lesz szó az Országygűlés sátrában." - Nofene! Lesz? Mert már tényleg ideje volna!)

Szólj hozzá!

2009.08.08. 14:02 irredenta vipera

Ötösfogat

Elnézést a hosszabb szünetért. Kárpótlásul most öt cikk is jön, egyben, nagyrészt a józan ész, némikébb pedig az előbbi szülte jogos felháborodás jegyében.


4 komment

2009.07.22. 19:38 irredenta vipera

Van jó hír is...

A románok megleptek. Mégpedig kellemesen.

http://comment.blog.hu/2009/07/22/magyarorszag_szepen_kerunk_bocsass_meg

No comment - de ez most pozitívan értendő.

 

UPDATE:

Persze, borítékolni lehetett volna - volt aki meg is tette -, hogy a magyarországi visszavágó után mi is jöhetünk egy bocsánatkéréssel a románok felé... :(

(Cseppet sem) tisztelt meccsen hőbörgők! Rosszabbak vagytok az állatoknál - azok csak akkor marnak, ha okuk is van rá!

 

Szólj hozzá!

2009.07.21. 12:50 irredenta vipera

Jóslás - UPDATE

Parlamenti pártjaink ritka egyetértéssel lépnek fel a szlovák nyelvtörvény ellen. (Utoljára a saját fizetésük emelésében volt ekkora az összhang a képviselőink között.) Máris közös nyilatkozatot nyújtottak be a szlovák parlament elnökének.

Előre megjósolható a reakció: Szlovákia kikéri magának a belügyeibe való beavatkozást, magyar nagyhatalmi terveket, nacionalizmust, sovinizmust, irredentizmust, az európai stabilitás veszélyeztetését és egyebeket fog emlegetni. (Ilyesmi nekünk, érdekes módon, eszünkbe se jutott a Magyar Gárda bírálata kapcsán; íziben feloszlattuk.)

Csak emlékeztetőül: e törvény értelmében, ha két szlovák állampolgár, nyilvános helyen, egymás között beszélgetve, nem szlovák nevén emlegeti a szlovákiai városokat 5000 Euróig büntethetőek. (Kész csoda, hogy az idegen nyelvű túristákat még megtűrik ebben az országban, holott ők se biztos, hogy krisztálytiszta szlovák kiejtéssel emlegetik a városaik nevét.)

Nos, szerény véleményem szerint, ahol az emberi szabadságjogokat ilyen mértékben korlátozzák, az már nem belügy.

A fasizmus már akkor is nemzetküzi ügy, ha a demokratikus szlovákiában kormányszinten támogatják.

UPDATE:

- avagy vegyünk példát a szlovákokról! -

Nos, bejött. :( A mai (07.25.) Metropol szerint Fico kijelentette, hogy "a nyelvtörvény szent szlovák ügy." Ha nyelvtörvény volna, akkor nem is lenne baj, akkor felőlem nevezhetnék szent szlovák ügynek is, még azt is mondanám, hogy jól teszik. Csakhogy az, hogy előírják - többek között -, hogy két nemzetiség egymás között mikor és hogyan használhatja az anyanyelvét, ennek megszegését pedig erősen félelemkeltő nagyságú büntetéssel sújtják, na EZ már igen durván a személyiségi jogok megsértése. A többit meg lásd fentebb.

Ezek után miben vegyünk példát róluk? Nos, egy pár nyelvtörvényt, hasonló büntetési rátával, nyugodtan hozhatnánk a magyar nyelv védelmében is. Elég egy rövid sétát tenni a Nagykörúton és olvasgatni. Mondjuk, reklámokat. Ugye...? Persze, a multiknak biztosan nem tetszene a dolog, akkor meg kijelentjük, hogy szent magyar ügyről van szó. (Gyanítom, hogy - bár a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban elmélyednek a szolíd kussban - egy magyar nyelvtörbény megalkotása okán alaposan nekünk esnének - mármint nem a multik, hanem az érdekeiket féltőn óvó Európai Unió.)

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2009.07.17. 09:27 irredenta vipera

EU-konformitás

- avagy Slota mint mérsékelt és mértékadó politikus -

 

Metropol, Barát József, 2009.07.17:
"A Szabadság és Demokrácia Európája Frakcióról talán elég annyit elárulni, hogy ide befért Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja is. A Jobbik azonban egyik formációnak sem kellett... Itt senki sem szeret szélsőségesnek látszani."

Nos, két gyöngyszem Ján Slota kijelentései közül (mindkettő a Metropolból):
"Magyarország háborús veszélyt jelent Európára."
"Magyarország kiírtotta a területén élő kisebbségeket." (ez ráadásul ugyanabból a számból, mint a B.J.-idézet.)

Eltekintve attól, hogy ezek a kijelentések annyira ellentétei a valóságnak, hogy abból már a paranoid téveszmés skizofrénia is diagnosztzálható lenne (ha nem politikusról volna szó, mert orvosok között is ritka a kamikaze), Slota kijelentései kimerítik a nyílt és arcátlan USZÍTÁS fogalmát. (Csak zárójelben: Nemzetiség elleni uszítás = fasizmus, teljesen egyértelműen, aki másképp gondolja, olvassa el a Mein Kampfot.) EZ "szalonképes" az Sz.D.E.F.-ben. A Jobbik nem.
Ebből csak arra tudok következtetni - ha nem akarok magyarság-ellenes összeesüvés-elméletet fabrikálni -, hogy a Jobbik nem ELÉG szélsőséges a Frakciónak. Vagyis, csak a nevében hírdeti a szabadságot és a demokráciát...

Slota kijelentéseinek egyébként sincs visszhangja Európában. Szeretném azt gondolni, hogy azért, mert akkora idiótának tartják, hogy már reagálni sem érdemes rá, csakhogy nem megy. Slota egy EP-ben lévő párt elnöke, akkor is súlya van a szavainak, ha elmebeteg, ahogy erre már volt példa a történelemben. Erre nem reagálni nem más, mint hallgatólagos egyetértés.
Vagyis az európai politika egyetért - többek között - a fenti két mondattal...? Nem valószínű, mert Európa nagy részén még oktatnak történelmet, politikusaik tudnak olvasni. Akkor miért hagyják szó nélkül az ilyen hazugságok terjesztését...?

Itt megállok, mert megint eljutnék az összeesküvés-elméletekig. Ha valakinek van rá MÁS, logikus magyarázata, kérem jelezze! Különben jövőre a Jobbikra szavazok, és tiszta szívből fogom remélni, hogy az EU is arra a sorsra jut, mint minden más nemzetközi szervezet, tömörülés, amihez eddig Magyarország csatlakozott... >:)=)

 

1 komment

2009.07.05. 10:52 irredenta vipera

A Magyar Gárda feloszlatásáról

(Egyáltalán nem) tisztelt, agyament politikusaink!

A Magyar Gárda nem maga volt a probléma. A MG már a TÜNET volt, az állampolgárok kiszolgátatottság-, veszélyeztetettség- és tehetetlenség-érzetének meg még kismillió dolognak a tünete. (Lásd ezt az igen kifejező írást erről: "Adjon Isten...") A MG már csak a következmény volt, a társadalomban jelen lévő, köztudott, a vezető hatalom által mégis elbagatellizált vagy agyonhallgatott problémák megoldatlanságának következménye.

Agyonhallgatott...? Nem, ami itt történik,az rosszabb: Megpróbálják - az egyébként többé-kevésbé ép elméjű - állampolgárnak bemagyarázni, hogy a hiba nem körülötte van, hanem benne; ha fél átmenni a 8. kerületen, akkor nem a tapasztalatai miatt fél, hanem rasszista - hogy más példát ne is mondjak, mert ha mindet felsorolnám, kifutnék a tárhelyből.

A vezetés tehát nem segített. A MG megszületett, ahogy a fogfájásra válaszként - ha a fogorvos nem hajlandó eltávolítani a fogat - megszületik az ordítás. 

A MG betiltása pedig két oldalról is eszméletlen baromság volt. Egyrészt: Ha az okot nem szüntetik meg, a tünetet meg elnyomják, lesz másik tünet, még durvább, mint az előző. Ha a fogfájós embernek befogják a száját, nekiesik annak a kéznek! Másrészt: Legalább volt egy szelep, amin a feszültség valamelyest enyhülhetett! Most nincs. Kedves politikusaink ráültek a sivító szelepre, és azt hiszik, ha nem szól tovább, minden rendben van.

Hát nem. Robbanni fog. Hihetetlen, ugye...?

Persze, lehet mondani, hogy a MG szélsőséges volt (na ja, a vezetésnek problémákra adott válaszaihoz, a töketlen semmittevéshez és szemforgató, bárgyú hazudozáshoz képest képest tényleg), csakhogy:

Szélsőségesség ott jelenik meg, ahol a demokrácia csődöt mond!

(Jelen helyzetben nem a demokrácia mond csődöt, hanem azok a tökfejek, akik a demokratikus lehetőségekben nem a nemzet felemelésének eszközét látják, hanem a saját karrierükét, magyarán: egy egész nemzetet kihasználva akarják megszedni magukat.)

Szeretném megjegyezni továbbá, hogy volt már ország, ahol a demokrácia ugyanúgy csődöt mondott, mint itt és most; ahol a parlamenti ülések csak marakodásban merültek ki, megoldásokat nem szültek; ahol ugyanúgy jelen volt egy "nemszeretem" kisebbség, mint nálunk; és végül, ahol a kilátástalanságra adott válaszként létrejött radikális tömörülést ugyanúgy betiltották, feloszlaták, mint a Magyar Gárdát.

A folytatásra rájönnek, uraim? Netán szeretnék elkerülni, hogy megismételje magát a történelem?

A Gárdát a társadalmi elégedetlenség szülte. A betiltása csak az elégedetlenséget növeli, sőt: dühöt szít. Dühöt, a rendes életre vágyó, tisztességes adófizető állampolgárokban, a saját vezetésük ellen. Ez pedig groteszk és ijesztő. Az eredmény még inkább az lesz.

Nem a Magyar Gárdát kellett volna feloszlatni. Az okokat kellene megszüntetni, amik a létrejöttéhez vezettek - uraim, akkor a Magyar Gárda magától oszlott volna fel! Önök a könnyebbik utat választották - ez az út viszont több, mint - önökre nézve - önveszélyes.

Ha a Gárdát be is tiltották, tovább él. Egyre több magyar ember lesz potenciális Gárdatag, ezt pedig már nincs erő, ami betilthatná.

Még egy iciri-piciri megjegyzésecske: Médiában - azt hiszem - nemigen ecsetelték (ha mégis, akkor elnézést), hogy volt helység, ahol a Magyar Gárda együtt járőrözött a helyi romákkal! Nem úgy, hogy egyik a felvégen, a másik meg az alvégen, nem, hanem közösen, együtt, a közbiztonságért! Mert az tisztességes embernek attól függetlenül érdeke, hogy roma vagy nem roma. Akkor ki is a rasszista? A Gárda? Vagy az, aki betiltja...? 

 

 

 

Szólj hozzá!

2009.06.26. 14:51 irredenta vipera

Csak egy kérdés... :(

Függetlenül az előző bejegyzéstől:

Index

Mondja már meg valaki, hogy mit ártottunk mi ezeknek...???

 

(Mellesleg... vicc volt, mi? Hát, legalább olyan intelligens vicc volt, mint az a bizonyos "egy zsidó áll a hegyen" kezdetű... Kilóg a lóláb, kisasszony! :( )


4 komment

süti beállítások módosítása